Kőhalmi-Szűcs Réka

Edző – Masters SE

Telefon: +36/20/524-5047

e-mail: kohalmi-szucs.reka@mastersse.hu

Kőhalmi-Szűcs Réka vagyok, 2006-ban végeztem a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karán, mint Sportedző.

Tíz éves koromban ismerkedtem meg az Akrobatikus rock and roll sportággal, amit egyből megszerettem. 1999 óta versenyzem, budapesti, országos és végül világversenyekre is kijutottunk. Magyar bajnokságról kis- és nagyformációs kategóriában összesen 3 alkalommal hoztunk el aranyérmet.

A legeredményesebb év 2007 volt, amikor Schaffhausenben a „Ricsajok” elnevezésű felnőtt formációval világbajnokok lettünk.

A csapat mellett párosban is táncoltam, a legmagasabb osztályban: felnőtt „A” kategóriában
(mai nevén: Main Class – Freestyle) versenyeztünk nemzetközi szinten. Az ehhez szükséges torna alapokat az Artistaképző intézet légtornász oktatóival együttműködve alakítottuk ki.

Célom, hogy a csoportomba járó gyerekek önbizalmát növeljem, megszerettessem velük a zenét és a mozgást. Fontosnak tartom, hogy az órák vidámak és szórakoztatóak legyenek mindenki részére! Emellett a kitartó és céltudatos gyerekeket szeretném segíteni abban, hogy részesei legyenek a versenysportból adódó örömöknek.

„A munkát vedd komolyan, de végezd vidáman 😊”