buboreklogo ket szinu

2030 Érd

Alsó u. 71.

info@mastersse.hu

Eb-bronzérmet nyert az Antigravity

Megkoronázta idénybeli teljesítményét a Masters Sportegyesület lányformációja, az Antigravity. Az akrobatikus rock and roll tánccsapat ezúttal a budapesti kontinenstornán ért fel a dobogóra.

Látványos és erőteljes produkcióval rukkoltak elő az érdi nagyformáció tagjai az Európa-bajnokságon, ahol egész nap kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva az előkelő harmadik helyen zártak.

A Korpás Petra-Bessenyei Enikő-Kalácska-Szécsényi Vanessa edző trió által felkészített Antigravity a korábbi világbajnoki és világkupa-bronzérem után most behúzta az Eb-bronzot is.

„A fiatal táncosok minden mozdulatukban megmutatták, mit jelent az igazi csapatmunka: erő, kifejezés és szenvedély jellemezte előadásukat. A parketten precízen kidolgozott koreográfia, a lelátón pedig szüntelen buzdítás – hiszen a szülők is igazi részesei voltak ennek a sikernek, végigtombolták a kűrt, átélve minden pillanatot a lányokkal együtt“ ― érkekelt Korpát Petra.

Ez a verseny volt a tavaszi szezon utolsó állomása és egyben méltó lezárása egy hosszú, küzdelmes, mégis eredményekben gazdag időszaknak. Most a jól megérdemelt nyári pihenés vár a táncosokra és az edzői stábra is.

Gratulálunk minden táncosnak, edzőnek és támogatónak – büszkék vagyunk rátok!

Tetszik? Kérjük, bátran oszd meg!

Megosztás a Facebookon
Megosztás a Twitteren

szólj hozzá te is!