buboreklogo ket szinu

2030 Érd

Alsó u. 71.

info@mastersse.hu

Előkelő 8. hely a világkupán

Eredményes és élménydús napokon van túl az AntiGravity akrobatikus rock and roll női tánccsapat. A Masters SE formációja nemrég a szlovéniai Ljubjlanában szerepelt világkupán.

A Szécsényi Vanessza edző által felkészített formáció erős mezőnybe került a világkupán, ahol egy több szakaszból álló versengésben kellett helytállnia. Az AntiGravity azok után, hogy egyenes ágon jutott középdöntőbe, kicsivel maradt le a fináléról és végül 8. helyen zárta a rangos nemzetközi megmérettetést.

„A csapat együtt utazott ki Ljubljanába és a városnézés, közös vacsora, készülődés nagyon jó hangulatot teremtett a lányok között. Nagy izgalommal kezdtük a szombati napot. Mivel ilyen sok résztvevő volt, így elődöntő, reményfutam, középdöntő előzte meg a döntőbe jutást. Az első kör után nyolc táncos egység került közvetlenül középdöntőbe, a többiek reményfutamoztak, hogy bejussanak a legjobb tizenkettőbe. Ami nekünk nagy öröm volt, hogy az AntiGravity egyenes ágon bejutott a középdöntőbe. Ez hatalmas siker, hiszen még csak a harmadik nemzetközi versenye volt a mostani a csapatnak. Sajnos a döntőről éppen lecsúsztunk, mivel az első hét formáció jut be, de ettől függetlenül is büszkék voltunk az eredményre. Sokat tanultunk ebből a versenyből, így a következő világversenyen igyekszünk majd még előrébb végezni” — értékelt Szécsényi Vanessza, a Masters Sportegyesület akrobatikus rock and roll táncoktatója.

A Masters SE egységei tovább folytatják a felkészülést és hamarosan újabb versenyeken veszik fel a kesztyűt riválisaikkal.

Tetszik? Kérjük, bátran oszd meg!

Megosztás a Facebookon
Megosztás a Twitteren

szólj hozzá te is!