buboreklogo ket szinu

2030 Érd

Alsó u. 71.

info@mastersse.hu

Fennállása első országos versenyét nyerte az Original

Két napon át zajló országos táncversenyeken indultak a Masters SE sportolói a hétvégén. Az akrobatikus rock and roll táncosok szombaton Veszprémben, vasárnap Pestszentimrén vendégeskedtek.

A mezőnyt maga mögé utasítva nyert aranyérmet az Original children kisformáció a pestszentimrei országos táncversenyen, amely a csapat eddigi legnagyobb sikere. Bessenyei Enikő és Szécsényi Vanessza tanítványai eddig is jó formában voltak: több területi versenyen állhattak dobogóra, sőt országos tornán is gyűjtöttek már érmet ebben az esztendőben. A rengeteg gyakorlás és jó teljesítmény gyümölcse azonban ezen a napon ért be, a gárda történetének első győzelmével.

Az Antigravity juveniles nagyformáció betegség miatt csupán tíz fővel tudott kiállni a táncversenyen, ennek ellenére harmadik helyezést ért el. A First juveniles kisformáció nem sokkal, de lecsúszott a dobogóról. Az elődöntőben remekül táncolva, egyenes ágon jutottak be a táncosok a fináléba, ahol végül negyedikként fejezték be a viadalt. Az egy nappal korábbi, veszprémi országoson a Treasure felnőtt kisformáció tizedik lett.

Nagyon elégedettek vagyunk az eredményekkel, mivel látszik, hogy az utánpótlás-korosztályban kiemelkedő teljesítményre képesek csapataink. Szerencsére sok tehetséges fiatal táncol nálunk, így könnyű dolga van a Masters edzőinek. Ebben a félévben még egy országos versenye lesz a felnőtteknek és a gyermek formációknak májusban, ahol hasonló szuper eredményeket várunk a Masters-táncosoktól.  Ezután következhet egy kis pihenés, majd a nyári táborok és a felkészülési időszak az őszi versenyszezonra.“ – értékelt Sárdi Anita, a Masters Sportegyesület elnöke.

Tetszik? Kérjük, bátran oszd meg!

Megosztás itt: facebook
Megosztás a Facebookon
Megosztás itt: twitter
Megosztás a Twitteren

szólj hozzá te is!