buboreklogo ket szinu

2030 Érd

Alsó u. 71.

info@mastersse.hu

Háromszázan az idei első Masters Kupán

Nem sokáig tétlenkedett a Masters Sportegyesület az új esztendőben, hiszen már januárban megtartotta idei első akrobatikus rock and roll versenyét. A mintegy háromszáz fős Masters Kupának a martonvásári Tóth Iván Sportcsarnok adott otthont. 

Többeknek élete első versenye volt a mostani, de akadtak olyanok is, akik már rutinosnak mondhatják magukat. A megmérettetésre ezúttal is a házigazda egyesület táncosai mellett más meghívott klubok is nevezhettek versenyzőket. „Azoknak, akik most először versenyeztek, különösen nagy élmény volt a kupa. Nagyon örültek a gyerekek az ajándékoknak, okleveleknek és érmeknek.” – nyilatkozta Sárdi Anita főszervező. „Nagy siker volt a verseny és már nem is kell sokat várni a következőre, ugyanis február 27-én ismét Masters Kupát rendezünk. Ugyanakkor ezzel együtt először Ovifesztivált is tartunk. Ez azt jelenti, hogy a klub óvodás táncosai is fellépnek és bemutatják koreográfiájukat a szülők és nézők nagy örömére. Bár a legkisebbek még nem versenyeznek, így is meglepetés ajándékokkal készülnek számukra az edzők. – tette hozzá az egyesület elnökasszonya.

A Masters Sportegyesület versenyein csak védettségi igazolvánnyal vehetnek részt nézők, de akik ezzel rendelkeznek, azokat várják szeretettel a szervezők legközelebb is, hiszen élőben a legjobb élmény szurkolni a kis táncosoknak. A februári eseményt újfent a martonvásári sportcsarnok látja vendégül.

A sportklubhoz kapcsolódó további hír, hogy már lehet jelentkezni az óvodás és iskolás korosztályoknak szervezett nyári táborra, melyet különböző időpontokban négy helyszínen, Érden, Diósdon, Tárnokon és Budapesten tartanak. További részletek az alábbi linkre kattintva olvashatóak: https://mastersse.hu/szuper-nyari-programot-keresel/

Tetszik? Kérjük, bátran oszd meg!

Megosztás itt: facebook
Megosztás a Facebookon
Megosztás itt: twitter
Megosztás a Twitteren

szólj hozzá te is!