buboreklogo ket szinu

2030 Érd

Alsó u. 71.

info@mastersse.hu

Már januárban megkezdjük a versenyeztetést

A Masters Sportegyesület vezetőedzője, Sárdi Anita nemrég az Érd FM 101.3-on hallható Playoff című rádióműsor vendége volt, ahol beszámolt az akrobatikus rock and roll klub karácsonyi gálájáról, illetve az új esztendő terveibe is beavatta a hallgatókat.

Egy év kihagyás után rendezhetett ismét karácsonyi gálát a Masters Sportegyesület. Az eseménynek az Érd Aréna adott otthont, a csarnokban pedig szép számmal jelentek meg nézők, tehát elmondható, hogy nagy volt az érdeklődés a táncosok évzárója iránt.
„Nagyon örültünk, hogy ismét megrendezhettük a karácsonyi gálát, hiszen tavaly nem sikerült a covid miatt, ki kellett hagynunk. Nagyon sokan abbahagyták a karanténok alatt a táncot, de most szeptemberben feltöltődtek a tanfolyamaink, nagyon sok kis kezdő táncos érkezett hozzánk, és ők most bemutatkoztak a karácsonyi gálán. Nagyjából ötszáz gyerek lépett fel két külön blokkban és még úgy is, hogy csak védettségi igazolvánnyal lehetett részt venni a rendezvényen, még így is nagyon-nagyon sok néző eljött, úgyhogy örültünk neki, hogy jól sikerült a rendezvény” – tekintett vissza Sárdi Anita.

Nemcsak a versenytáncba most belekóstoló gyerekek mutatták be produkcióikat, gyakorlatilag minden korosztály képviselte magát az egészen kicsiktől a rutinos felnőttekig.
„A kicsi ovis táncoskáink és a komolyabb versenyzők, felnőttek, juniorok, serdülő korosztályú párosok és formációk is felléptek, így a kisebbek megnézhették, hogy hová lehet fejlődni és új motivációt kaphattak 2022-re.”

Ez a rendezvény természetesen mégis kicsit másmilyen jellegű volt, mint amit versenyhelyzetben élhettek át a sportolók, ezúttal némi mulatság is belefért.
„Ez egy nagyon jó lezárása volt az évnek, a versenyszezon után egy kicsit kiengedhettek a versenyzők. Ők is kaptak ajándékot, mint ahogy minden egyes gyermek a gálánkon, amit a polgármester úr is támogatott és ennek nagyon örültünk. Ajándékcsomagokat állítottunk össze a gyerekeknek és tudtunk egy kicsit mókázni mindenkivel. Nagyon tetszett az idei karácsonyi gálában, amikor a Mikulásnak, merthogy ott volt a Mikulás is, énekeltek a gyerekek és bizony nagyon-nagyon sok tehetség, nemcsak táncos, de énekes tehetség is felbukkant a gálánkon” – emlékezett vissza mosolyogva Anita. „Azt gondolom, ez nagyon tetszett a szülőknek és minket is büszkévé tettek a gyerekek.”

Az ünnepi időszak után azonban sokáig nem pihenhetnek az akrósok: korán kezdődik az új szezon, már januárban lesznek versenyek, elsőként mindjárt az egyesület házibajnoksága.
Január 30-án lesz az év első Masters Kupája, ahol ismét a kisebbek versenyezhetnek majd, és februárra is tervezünk egy versenyt, illetve a komoly, nagy versenyzőknek a szezon kezdődik márciusban, úgyhogy nekik most az új koreográfiák, új zenék, esetleg új csapattagok, amik változást hozhatnak, de mindenki újult erővel és lelkesedéssel készül. A Masters Kupa az előző alkalomhoz hasonlóan Martonvásáron lesz, a Tóth Iván Sportcsarnokban. Nagyon sok vidéki egyesület jelezte, hogy szívesen csatlakozna hozzánk: Szegedről, Solymárról, Szigetszentmiklósról, Tatabányáról és Tatáról jönnek még táncosok.

Táncnál és hasonló sportágaknál rendre előfordul, hogy az új évben, az új versenyszezonra már új párosok, új formációk készülnek új koreográfiákkal, egyes sportolók egyesületet váltanak. Természetesen a Mastersnél is történt egy-két változás. 
A juveniles nagyformációnk marad még a korosztályában, viszont egy kicsit változtatunk a zenén és a koreográfián, hogy idén még jobb eredményeket érjenek el. A felnőtteknél egy új csapat készül, nekik az akrobatikájukon kell még fejleszteni, a tánc már kész van” – összegzett vezetőedzőnk.

A koronavírus-járvány miatti potenciális korlátozások ellenére a szövetség igyekszik úgy megtervezni a 2022-es versenynaptárat, mintha minden rendben volna, így az egyesületek tudnak tervezni a jövőre.
Január végén szokták megszavazni a versenyeket, a pályázatokat már beadták az egyesületek. Van egy tervezet már most, és egészen december végéig nagyjából megvannak az országos, illetve területi bajnokságok időpontjai, szóval ezekre készülünk. A WRRC már a világversenyeket is kijelölte, remélhetőleg több helyre is eljutunk” – magyarázta Sárdi Anita, aki végezetül kitért arra is, kikre lesz érdemes különösen odafigyelni az idei versenyeken.
Azt gondolom, idén az Antigravity mindenképpen dobogóra készül, úgyhogy velük nagyon keményen fogunk edzeni, ők a juveniles nagyformációnk. A First juveniles kisformációval is most egy egészen új koreográfiát írunk, még meglepetés, de szerintem nagyon jók lesznek idén.

Tetszik? Kérjük, bátran oszd meg!

Megosztás a Facebookon
Megosztás a Twitteren

szólj hozzá te is!