buboreklogo ket szinu

2030 Érd

Alsó u. 71.

info@mastersse.hu

Több mint négyszázan az év utolsó Masters Kupáján

2023-ban is nagy sikernek örvendtek a Masters Kupák, melyek napjainkra kinőtték magukat házibajnokságokból klubközi tornákká. November utolsó hétvégéjén négyszáznál is több akrobatikus rock and roll táncos lepte el a martonvásári Tóth Iván Sportcsarnok küzdőterét.

A hagyományokhoz híven ez a verseny többek számára a debütálást jelentette, vagyis sok gyerkőc először mutathatta meg közönség előtt az edzéseken tanultakat.

„Továbbra is elkötelezettek vagyunk a Masters Kupák megtartása mellett, hiszen úgy látjuk, nagy az érdeklődés iránta, akár a saját táncversenyzőink, akár más egyesületek részéről. Ráadásul nagyon fontosak is ezek a tornák, hiszen sokan itt kezdik bontogatni szárnyaikat. A szülők boldogan jönnek és nézik meg gyermekeik első fellépéseit, ez pedig a táncosokat is nagyon jól eső érzéssel tölti el. Jövőre folytatjuk! ” — nyilatkozta a mastersse.hu oldalnak Sárdi Anita, a klub elnöke és vezetőedzője.

A Masters Kupa fellépőit érmekkel és ajándékokkal jutalmazták a szervezők. További fényképek megtekinthetőek a Masters SE hivatalos Facebook-oldalán, amely IDE kattintva is elérhető.

Tetszik? Kérjük, bátran oszd meg!

Megosztás a Facebookon
Megosztás a Twitteren

szólj hozzá te is!